Onnan indulunk, hogy eljössz hozzám, és elkezdjük meddőséged lelki okait felgöngyölíteni. Először is átbeszéljük egész eddigi életedet.

Aggódsz, hogyan bírom én ki a meddőség terápiát Veled?

Ahogy telik az idő, és hétről hétre fűzzük fel életed fonalára azokat a kincset jelentő igazgyöngyöket, melyek ékesítenek és erősítenek Téged, úgy jutunk el olyan emlékekhez is, melyeket esetleg letagadnál, meg nem történtté tennél.

Lehet, hogy ez egy gyermekkori erőszak megélése: egy vagy több verés, vagy folyamatos verbális agresszió áldozata vagy, de lehet, hogy csak átélted, hogy valakit melletted bántottak folyamatosan. Az is előfordul, hogy szexuálisan molesztáltak téged, vagy megerőszakoltak. Ha a jelenben is erőszakban élsz, tovább nehezíti a helyzetet.

Miközben ezeket a megterhelő eseményeket próbálod feldolgozni, meddőséged lelki okait megoldani, lehet, hogy engem, mint segítődet, utálni fogsz, vagy félni kezdesz tőlem, sőt lehet, hogy haragudni fogsz rám.

Ez teljesen normális, hiszen közeli családtagok követik el az erőszakok kb. 90%-át, így a bántalmazások által Te azt tanultad meg a másikról, a legfontosabb emberi kapcsolataidról, hogy azokban félned, rettegned, esetleg undorodnod kell.

Ahogy egyre bizalmibb viszonyba kerülsz velem a meddőséged lelki okait kutató, feldolgozó terápián, úgy élednek újjá azok az érzéseid, melyeket a múltban az erőszak mentén megéltél.

Ez nagyon jó! Hiszen, ha ezt te megéled, és elmondod, akkor át tudjuk őket dolgozni. Ki lehet osztani, hogy ki felé érzed ezeket az érzéseket, és így mások felé, akik nem bántanak téged, egyre nyitottabban, egyre bátrabban mersz közeledni.

A trauma és a bántalmazás következménye, hogy kiszolgáltatottnak, másoktól elszakadva érzed magad. A bántalmazások által magány a társad, s egy összetörtség van lelked legmélyén. A bizalom nem létezik, a lelki intimitás veszélyt jelent, hogy minden ismétlődik majd (sokszor tényleg bántalmazó társat választ az, akit korábban vertek, megerőszakoltak).

A meddőség lelki okait kezelő terápián újra tanulod a bizalmat, az elfogadást, a beengedést, a lágyságot.

Sokan kérdezik, hogy én hogy bírom ki azt a borzalmat, amit klienseim hoznak terápiába?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnád!
Mindig átélem azokat az érzéseket, melyeken te átmész életed folyamán. Aztán belül megőrzöm őket, és összekötöm azokkal az emlékekkel, élményekkel, melyekben részed volt. Megőrzöm neked addig, amíg úgy látom, hogy már vagy olyan erős, hogy elbírd őket. Ha ez a pont eljön, és látom, hogy van már önvédelmed, meg tudsz birkózni az élményeiddel és annak érzelmi következményeivel, akkor támogatlak téged abban, hogy te magad tudd összekötni ezeket: élmény + érzések, amik adják a te életed elemeit.

Eközben én (merthogy ez azért elég sok idő ám), vigyázok a lelki bázisomra. Ha fáradok, aktívan pihenek, hogy feltöltődjön érzelmi tankom. Támogatást kérek kollégáimtól, járom a saját önismeretem bugyrait, akár terápiába megyek én is, és közben tanulok-tanulok-tanulok. Ha kell, szupervízíót veszek igénybe, ami annyit jelent, hogy idősebb és tapasztaltabb kollégákkal átbeszélem, miért nehéz nekem valakivel a terápiás, segítői kapcsolatom.

Nem kell féltened!

Nem roppanok bele, ha elhozod a lelki szemetesládádat! Vállalkozom rá, hogy a bűzlő, rothadó emlékeidtől terhes csomagot együtt kiszelektáljuk! Ami hasznosítható, azt megmentjük, ami már az örök pusztulásra ítélt, azt eltemetjük, s ettől végtelenül megkönnyebbülsz!

Erős vagyok, és ebből adok neked is, és megtanulod, hogy küzdeni jó, erőt adó, és én támogatlak ebben! Úgy vagyok mindenkivel, mint egy erős, kölykeit védő anyaoroszlán. Ha kell megvédlek, ha kell, kiengedlek a szavannába, és közben megtanítlak téged is az önvédelemre, a különbségtételre, hogy ki rossz és ki jó, kiben bízhatsz és kiben nem. Rájössz, hogy mikor kell védened magad, nem fogsz félni a karmaid használatától!

Én kibírom a meddőség lelki okainak terápiáját, és tudom, hogy Te is!

Csak tedd meg az első lépést, hogy jobban legyél, hogy örömtelibb életet éljél!