Önismeretben gazdag, szép napot Neked!

“Mindent elértem, amit csak lehetett. Megküzdöttem, hajtottam, de megérte, hiszen minden tervem valóra vált. Nincs olyan dolog, ami akadályt jelenten, kivéve, hogy nem esek teherbe, és meddő vagyok…”

Ismerős helyzet? Jellemző Rád is? Meddőség áldozata vagy?

 

nő_magányos_válás__párkapcsolati_krízis_meddőség

A meddőség kezelése miatt hozzám fordulók részéről ez a pár mondat szinte közhellyé vált. A nők, akik felkeresnek többnyire így kezdik az első, bemutatkozó mondatokat: sikeresek, nagy küzdők, céltudatosak, aztán megtörnek. A folytatás ahhoz képest változik, hogy hány éve küzdenek a meddőség szörnyetegével, és mit okozott bennük a termékenység vagy fogantatás elmaradása.

Íme egy közel sem teljes lista:

  • csüggedtséget,
  • értéktelenség érzését,
  • önbecsülést lenullázva,
  • feszültséget,
  • kiábrándultságot,
  • dühöt,
  • önvádaskodást,
  • megalázottságot,
  • földbe döngöltséget,
  • kiürülést,
  • teljes apátiát,
  • mély szomorúságot,
  • reménytelenséget…

Ebből a helyzetből startolva először is végig tekintjük, hogy mi történt az első babaprojektes próbálkozástól kezdve, azaz mi található az életúton a hölgy mögött hagyva.

Elsőre ránézve csak negatív dolgok jönnek, de amint boncolgatjuk, felfejtjük, kiderül, hogy ez a meddőséggel való küzdés nem csak a sikertelenséget jelenti, hanem kincsek garmadát. Érezheted magad eltiporva, mert piszokul szemét módon kezelt valaki ebben a helyzetben, vagy lehetsz őrjítően dühös, hiszen a nők körülötted csak úgy spontán pottyantják a babáikat, de közben lásd azt is, hogy neked vajon mit hozott ez a katasztrofális időszak!

Nem gondolom, hogy a nők tucatjai véletlenül, a sors fintoraként lesznek meddők. A meddőség mögött mindig van olyan tartalom, ami meg akarja magát mutatni Neked, és enélkül a tanulás nélkül kevesebb lennél ebben az életben!

Azt nem mondom, hogy ez “hű, de szuper jó dolog!”. A frászt! A leggyötrelmesebb helyzet egyike ez. Hajt a biológiai órád, frusztrált vagy hónapról hónapra, amikor is minden egyes ciklussal szembesülsz a ténnyel: nem sikerült teherbe esned. Minden vágyad egy kisbaba és nem tudod elérni, ez nagyon fájdalmas és érzelmileg roppantul megterhelő!

Ám, ha sikerül ezt a pillanatot megragadnod, és meddőséged mögé,  azaz mélyen magadba nézned, akkor megleled ennek az állapotnak a te számodra szóló személyes üzenetét.

Ez az önismeret, ami nélkül minden sikered pusztán múlékony tüneménnyé válhat egy pillanat alatt! Hiszen most is ez történt: meddő lettél, és mindennek vége lett. Lehet, hogy nem egy pillanat alatt, hanem évek sokasága “segített” ehhez, de ebben vagy éppen!
Kikerülnél ebből is sikerrel, akkor rajta, gyere, várlak szeretettel Téged is a megküzdő nők társaságában!

Olvasnál még többet a meddőségről?
Iratkozz fel itt!
pirzöldos nyíl lefelé

IGEN, rendszeresen szeretnék kapni a meddőség lelki okaival kapcsolatos híreket, tippeket!

Név*
Email*
Email még egyszer*



—–> Kattints ide, ha bővebben érdekel a meddőség!

—–> Kattints ide, ha bővebben érdekel a meddőség kezelése!

Tetszett az írásom? Lájkold, osszad meg, kérlek!

Biztos van valaki, akiről úgy érzed, hogy számára a meddőség aggasztó és nehéz. Küldd el ezt a cikket, biztos, hogy segíteni fog neki!

Ha véleményt írnál, vissza ne fogd magad, rajta!

 

Ölelés: Viki, a Lélektündér

Gyetvai Viki

Pin It on Pinterest