Talán a lombikozásod egyik legvérfagyasztóbb pillanata, amikor a sikertelen beültetések után vigasztalni próbálnak:
“Fogadd el!”
“Valamiért ennek így kellett történnie, fogadd el!”
“Meglátod, ma becsukódott egy ajtó, majd holnap kinyílik egy másik…!” stb.

Biztos, hogy mindegyik mögött, a segítői szándék húzódik meg, ám ez mind inkább taszít téged a gyötrődést hozó fájdalommal teli verem szélére, mint sem, hogy elrepítene a megnyugvás szent mezejére.

Mert a sikertelen lombikot és a negatív terhességi teszt tényét lehetetlen elfogadni, ha épp benne vagy az események sodrásában.

De akkor mégis, hogyan és mit fogadj el a sikertelen lombikok sorozatos kudarcában?

Most a LOMBIK TÖRVÉNYEK 2. cikkét olvasod.
Ez egy 5 részes sorozat, amiben sorra veszem azt az 5 lombik törtvényt, amit belső érzelmi munkával el lehet fogadni a beültetések sorozata bármelyik pillanatában.

A sikertelenséget nagyon nehéz elfogadni. Szerintem addig nem is lehet, ill. nem is kell, amíg nem mondjátok ki véglegesen, hogy befejezitek a lombik procedúrát, és más utat választotok, hogy szülői éneteket is megéljétek (erről majd egy későbbi cikkemben lesz szó, ahol javaslatot teszek arra, hogy készíts egy LOMBIK ÉLETTERVET).

A LOMBIK TÖRVÉNYEK első cikke arról szólt, hogy FOGADD EL A TERMÉSZET RENDJÉT!

Most arról fogsz olvasni, hogyha sikertelen a lombikozásod,

HOGYAN FOGADD EL A CSALÁDOD TÖRTÉNETÉT?

Mindannyian egy láthatatlan családi szövet részeként élünk. Ez a családi történetünk rejtett vagy ismert érzelmek, emlékek hálózata. A szövetet összetartó pontokon helyezkednek el családod tagjai. A pontok közötti hálózat pedig a családtagok közötti érzelmi kapcsolatok rendszere.

Ezeket a személyeket, akik a családunkat képviselik, és a közöttük lévő kapcsolati minőségeket emlékeinkben, élményeinkben, tudatalattinkban, sőt sejtszinten őrizzük magunkban. Életünk eseményeiben folyamatosan jelen vannak, de sokszor észre sem vesszük, nem tudjuk megszólaltatni őket, mert nem ismerjük a családtagjaink pontos történetét, és így nem tudatosítottuk magunkban üzenetüket sem.

Ilyen családi lelki örökségek lehetnek, ha valamely felmenődet trauma érte

Mire gondolj?

A XX. század adott nekünk két világháborút, majd erre keletebbre egy bántalmazó, félelemkeltő megtorló rendszert is. Minden család érintett valamilyen módon azokban a szenvedésekben, amiket az elmúlt század történelme hátrahagyott.
Ha valamilyen csoda folytán nem lett volna háborús borzalom családod osztályrésze, akkor is marad a természeti katasztrófák megpróbáltatásai, vagy a családon belüli erőszak eseményei, esetleg örökbefogadás vagy csecsemőhalál korai traumája. Ugyanilyen érzelmi túlterhelést hozó következménnyel jár, ha valaki otthonát veszítette el, vagy a megterhelt élet közben a szülőként nem volt képes érzelmileg gyermekéhez forduló attitűdöt képviselni.

Az is megpróbáltatások sorozatát hagyja maga után, ha a családban van valamilyen mentális betegségben szenvedő, vagy szellemileg és/vagy testileg sérült ember. Az alkoholizmus illetve a drogproblémák sem segítik a családi szövet könnyed voltát, inkább szégyent és tehetetlenséget hagynak az utódok lelkében örökül.
Hidd el, mindez amit itt fentebb említettem, nem oly ritka, sőt, inkább mind-mind gyakori.

Ezek a terhek a transzgenerációs traumák

Ilyenkor nem te vagy aki túl nagy érzelmi terhet éltél meg, hanem valamely felmenődet érte trauma. Ez olyan esemény lehetett, ami túl nagy fájdalommal, szégyennel vagy dühvel járhatott, és a nagysága miatt miatt feldolgozhatatlanná vált. A családtagod, aki elszenvedte a múlt borzalmát, az események tagadását választotta, és így a saját érzelmi munkája is elmaradt.
Sajnos azonban hiába fordult el valamely ősöd a saját emlékétől, a családi szövet, azaz családtagok közötti kapcsolatok rendszere őrzi ennek feldolgozatlan érzelmi lenyomatát. Ezt az érzelmi káoszt későbbi leszármazottak kezdhetik megélni úgy, hogy az életük semmiben nem hasonlít a szenvedéssel teli felmenőéhez. 

Lényeg tehát, hogy mindannyian, akik felnőtt életet élünk a saját családunk múltjából információt hordozunk a szenvedés, megpróbáltatás valamely formájáról. Azaz nem kell, hogy a Te életedben legyen ilyen esemény, sőt az sem, hogy a legszűkebb vagy legközelebbi családtagodnak legyen ilyen történet az életében! Akkor is van bennünk emléklenyomat, ha tőlünk 2-3 generációval feljebb voltak megrázó, túlterhelő, traumatikus események!

A kérdés csupán az, hogy vajon van-e kapcsolatod ezekkel a családi drámákkal vagy sem? 

El tudod-e mesélni a hozzátartozó(i)d történetét?
Tudod-e mi volt számra nehéz és erőt próbáló?
Milyen érzések kísérték megpróbáltatását?
Mire gondolt, amikor a kín elviselhetetlenné vált?
Mit őriz testében érzetemlékeiben?

Miért fontos mindez?

Mert sok-sok olyan emléket kaphatsz örökül, amiből pl. erőt meríthetsz a saját küzdelmeid kapcsán.
Bár nekünk szerencsésebb évtizedek jutottak. Hosszú évtizedek óta nincs veszélyben az alapbiztonságunk. Nem fenyeget háború, éhínség. Nincsenek vészjósló járványok, és egyre jobb életkörülményekre van esélyünk. 

Mégis mindannyiunk életében vannak olyan személyes krízisek, melyekben szükségünk lenne támaszra, erőre, bölcsességre. Ha kapcsolatban vagy a családod múltjával, tehát azon személyek történetével, akikből a te életed is kibontakozott, akkor ezekben a megpróbáltatásokban elő tudsz hívni az őseidtől örökölt megküzdő erőforrásokat, melyek élményét véredben hordozod.

Az is jellemző, hogy az emlékek meg vannak pl. családi kitelepítésekről, vagyon megfosztásról. Egész plasztikusan, szinte élethűen mesél róla a másod- vagy harmadgeneráció, hogy mekkora csapás volt ez a déd- vagy nagymamáéknak. Ám amikor én terápiában azt térképezném fel, hogyan sikerült ebből a traumából felállni, hogy sikerült újra vagyonra szert tenni, akkor nincs segítő információ. Így a megpróbáltatás kínja ami hangsúlyos, és nincs tudás arról, hogy mi volt a segítség, mi volt a hajtóerő a kínokból kifelé jövet.

Múltjától kisemmizett az a hölgy vagy házaspár is, aki a sikertelen lombikok élményét szeretné feldolgozni, és származását tekintve sokadíziglen zsidók, de semmilyen családjukat érintő eseményt és emléket nem tudnak felidézni a háború szenvedésiről, mert ez soha nem volt téma, sőt tabu volt, még említeni se lehetett soha semmilyen helyzetben.
Ez a jelenben ugyanazt hagyja örökül, mint amit a zsidó származású családokkal a holocaust elkövetett: kisemmizettek, múltjuktól megfosztottak lettek.
Sokszor e borzalmak olyan némaságot hagynak örökül, amiben az is korlátokba ütközik, hogy valaki megfogalmazza a saját identitásának lényegét.

A Ki vagy? Hova tartasz? Milyen értékrendet vagy milyen erkölcsi-etikai normát tartasz alapnak? kérdésekre először a családunkban kapunk választ

Ha némaság van, nincsenek válaszok, így nincsenek alapok, amire építeni lehet önmagunkat, majd kapcsolatainkat.

Később a gyermekek se tudnak megérkezni, nehezített a teherbe esés is, hiszen egyrészt a családi múlt rejtegeti a sok elgyászolatlan ősök emlékét, amiben ott lapul a “világ borzalmas és veszélyes” üzenete. Így a sikertelen lombikozás valójában egy védelem a meg nem született gyerek felé, hiszen ha ő nem születik meg, soha nem kell elszenvednie a világ borzalmát sem.

Ilyenkor sokat segít, ha elérhetők az ősök emlékei, és az is, hogy az itt maradók, akik nem haltak meg vagy átvészelték a háború borzalmát milyen életet éltek ezután. Sokszor van bűntudatuk, és tudattalan halálvágyuk, mert úgy érzik ők se érdemelnek mást, nekik is oda kellett volna veszni valamely gázkamrában. Ha ez mind kimondatlan és meg nem ismert érzésként vagy meggyőződésként gomolyog a családi kapcsolatrendszerben, akkor a következő generációk valamelyike fogja ezt az érzéscsomagot átélni.

Tudom, hogy kicsit szürreálisak ezek a fentebbi gondolatok, mégis igazak. Nagyon sok hölggyel dolgoztam már praxisomban úgy, hogy az ismerkedős beszélgetéseinkben a származási család története sok-sok homállyal tarkított volt. Hétről hétre boncolgatva az elhangzottakat  és általam facilitálva a kutakodást, mindig kibontakozott egy olyan családtörténet, ami akár sok-sok hányattatást vagy szenvedést is takart. Ezek eleinte sok nehéz érzést és borús gondolatot szültek, de később transzformálni lehetett e családi történelmet, sőt sokszor felszabadulni olyan szerepek alól, ami soha nem volt a kliensem sajátja.

Minden családba születő gyermeknek mielőtt világra jön, már eleve van egy pozíciója vagy egy szerepköre

Ha egy fiú erős testfelépítésű családba születik, előbb kaphat erőt és daliás testet vágyottként, mint hogy kibújna anyja szülőcsatornájából.
Ha valaki egy három generációs fogorvos családba születik bele, akkor már magzatkorában el van boronálva, hogy ez a gyerek is tuti fogorvosként éli le munkás éveit (mekkora kín, ha ő inkább szakács szeretne lenni….)
Ha a gyerekek a családban nehezen, sok kínnal születtek meg, akkor lesz egy legenda, hogy a “mi családunkban a nők nehezen szülnek”. Ebbe belenőve egy felnőtt fiatal nő előbb retteg a szülés élményétől, semmint, hogy aktív szexuális korú legyen. Hát még ha eljön a gyermeknemzés ideje párkapcsolatában…

Sokszor a szerepek vagy a feléd sugallt elvárások nem is tudatosak, megint csak a szülők tudattalanul adják “kölcsönbe” gyermeküknek

Minden ilyen történet és szerepkör hozzáad valamit az egyén személyiségéhez, de nagyon fontos, hogy ez egy megváltoztathatatlan tényként rögzül és alapigazságként van jelen, vagy csak egy lehetőségként marad kihívás, amitől el lehet térni, vagy ami nélkül is lehet nézni a világ dolgait.

Hogyan örökölhetjük meg a transzgenerációs traumákat?

Most egy kicsit kalandozzunk el a sejtemlékezet világba. Ez egy nagyon érdekes éppen fejlődő kutatási irány: hogyan öröklődnek a felmenőink történetei, jelen esetben drámái, traumái a mi életünkbe akár két-három generációt átugorva?

Mivel én sok-sok meddő nővel és sikertelen lombik utáni érzelmi támogatással foglalkozom, így most a női öröklést emelem csak ide, ennek is csak egy pici szegmensét, ami szerintem a világ legcsodálatosabb és egyben lenyűgözőbb története, amibe ha én személy szerint belegondolok, akkor mindig elvarázsolódom. Ez pedig a 

Sejtbiológia – epigenetika

Régen volt már, amikor valamely egyetemi képzésemen fél éves genetikai tanulmányt kellett végeznem. Magamtól soha nem mentem volna, kötelező volt. Bevallom ez engem soha nem érdekelt, azóta se jobban, de vannak olyan elemei, amik lenyűgöznek. Ez is az.

Az akkori szemesztert vezető tanár megkérdezte, hogy ki tudja megmondani, hogy PONTOSAN hány éves az előadóteremben. Elég sokan elnevetgélve kapartuk az arcunkat, mert hát ki ne tudná hány éves? Hmm? Ugyan már?! 
A tanár felírt random három hölgyet évszámával együtt a táblára. Elég nagy koponya volt, és matekból szerintem zseni, mert a pillanat tört része alatt kiszámolta, hogy a megszületésük pillanatától napra pontosan hány évesek az illetők. Ezt felírta egy oszlopba a nevek mellé. Kérte aztán az édesanyjuk születési dátumát is, így ezek újabb oszlopba rendeződtek a nevek mellett.
Állt a genetikai tudomány képviselője tovább a tábla előtt, félhangosan tovább számolt. Kis idő múlva felírt még egy számadatot a lassan “nagymester” pozícióba lépő oktató. Mindannyiunkat lenyűgözött ahogy számolt, csodáltuk őt, de némi értetlenséget kölcsönzött arcunknak, amikor rámutatott, hogy a kiválasztottak valójában mennyi idősek az ő számolási elvrendszere szerint. Ez a szám jóval magasabb évszámot mutatott, mint a kezdeti adat. Nem értettük hová akar kilyukadni, de tény, hogy óriási figyelem költözött az előadóteremben ülőkbe, köztük belém is.

Hatalmas élmény volt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy azóta kismilliószor gondolkodtam el a tőle jött információn, és azon, hogy erről milyen jó lett volna előbb hallanom….

Nagymama – anya – lánya = HÁROM TeSTBEN EGY LÉLEK?

Amikor női nemű magzatként az anyukánk pocakjában 10 hetes embriók voltunk, a petefészek kezdeményünkben már benne volt az összes petesejt kezdemény, akik majd a mi gyerekeink lesznek!
Adok időt, jó?
Tudom, hogy egyszerűen írom le, minden tudományos sallang nélkül, de azt is tudom, hogy ez azon a tényen nem változtat, hogy most az agyad dob egy hátast, szemed elkerekedik, és agyalsz, hogy akkor MI VAAAAAN? HoGY VAAAAAN?

Így hát kicsit csavarva a biológiai törvényszerűség tényén és TERMÉSZET RENDJÉN, de ugyanez még egyszer:
Tehát: amikor a te nagymamád (!) fiatal asszonyként várandós volt a te anyukáddal (!), akkor te már ott lapultál anyudban, mint petesejt kezdeményecske.

Mit jelent ez a családi történelem szempontjából?

Nem kevesebbet, minthogy sejtszinten hordozod magadban az anyai nagymamád életének, az anyukád életének és te életednek összes elraktározott élményét, emlékét annyi évre visszamenőleg, amikor is a mamád 10 hetesen terhes volt anyuddal.

Arra nézve nem akarok hosszan tudományos értekezéseket nyitni, hogy ezt hányan hányféleképpen kutatják most is ebben a jelen pillanatban. Ami újdonság a genetikában, hogy az öröklésben eddig kiemelt fontosságú fizikai tulajdonságokat: testfelépítés, szemszín, bőrszín…. stb. a DNS-állományunk 2%-a őrzi csupán. A fennmaradó 98%-ról egész eddig azt vélték, hogy hulladék DNS-rész (!!! – hulladék, érted?). Aztán kiderült, hogy ez bullshit. Nem igaz. Mert ez a 98% valójában érzelmi, viselkedésbeli, személyiségbeli örökséget ad felmenőinktől, azaz ezen keresztül kapunk olyan információkat, amit a nagymamánk, anyánk élete közvetít.

Ha nagy megpróbáltatásban volt részük, akkor az abban élés tapasztalatát kapjuk

Pl. nagymama háborúban élt Budapesten. A bombázáskor hallott sziréna hangra beindult számos túlélési reflexe. Menekülni, szaladni, mindent hátrahagyni, hogy túlélje a Nagy Bajt, a bombázás veszélyét. Szerencsére a háborúnak vége lett, és eltelik pár év. Anya lesz, és a saját erőforrásai szerint igyekszik ezt jól-rosszul végig csinálni. Mivel a nagymama petefészkében ott éltek már a háború idején is a petesejtecskéi, azaz a lánya is (aki majd a te anyukád lesz) és ezzel te is megkapod azonban ezt az információt: “Szól a sziréna, menekülj, mentsd az életed!”
Hiába van a háború mögöttünk 70 évvel. Ez zsigeri szinten ég benned, bennem, aki itt és most háborút megélt túlélőjének leszármazottja. Nincs már veszély, mégis van válasz rá bennünk.

Ez így van jól, ám van egy bökkenő: ha túl nagy marad az ingerre adott válasz, akkor nem csak a sziréna hangja hozza elő belőled a “Baj van, menekülj és küzdj az életedért!” reakciódat, hanem minden hangos hang elindíthat egy riadókészültséget a szervezetedben. Ezt nevezzük stressznek, azaz egész fizikumod a Nagy Baj élményében élhet. Ez befolyásolhatja gondolkodásodat, eszerint termelődnek a hormonjaid, és a különböző kiválasztásért, életben maradásért felelős szerveid is érzékelik mindezt. Egyfajta riadókészültségben élhetsz, úgy hogy közben semmi veszély nem leselkedik rád.

Ha a sejtbiológia vagy a genetikus öröklődés még részletesebben érdekel, akkor érdemes az epigenetikára rákeresned és ebben kutakodnod.

Mi fog neked segíteni?

Legyen bármilyen borzalmas a családi emlékezet, a múlt terhei mellett számtalan olyan erősség is van, ami kincs, és hiányt pótló érték a mindennapok bukdácsolásai kivédésére. Így egyrészt, ha összetett és tartalmas tudással rendelkezel a múltadat illetően, akkor erőforrásokat tudatosíthatsz magadban.
Másrészt érdemes tisztázni, hogy tényleg a te saját életedet éled vagy esetleg egy elvárásnak felelsz meg. Valóban a saját életutadat járod vagy már előre kikövezett és felépített világban vagy, ami eltér az általad vágyottól. Cipelsz-e érzelmi terheket, melyek nem is a te életed eseményei mentén keletkeztek, hanem valahol a távoli múltban egy családtagoddal?

Ilyen és ehhez hasonló kérdesek merülhetnek fel, amire ha válaszokat kapsz, akkor családtörténelmet is kapsz. Olyan bázist, ami örök és lecserélhetetlen. Mint egy fa. Ha örökzöldnek teremtődött soha nem lesz belőle almafa. Ez visszafele is igaz, sőt innen kezdve az élettér és az életfeltételek is adottak. Soha nem fog egy örökzöld olyan életerősen fejlődni a szikkadt alföldi tájon, mintha a dombos-hegyes Bakonyba élne. Ugyanígy a szabolcsi almafa azon az éghajlati klímán érzi magát legjobban, és kevésbé lesz dús termésű, ha mondjuk az Alpok hegység havas csúcsára telepítenéd.

Mindenképp az segít, ha megismered és elfogadod a családod történetét

Mindenestül beengeded, legyen bármilyen kényelmetlen az. Nyilván, ha rengeteg nehéz élmény és érzés kapcsol téged a családodhoz, akkor először ezek feloldására van szükség. Egyfajta rendrakásra vagy érzelmi nagytakarításra, hogy felszabaduljanak a terhek alól a családi kapcsolatok érzelmi töltései.

Lehet, hogy ez nehéz munka számodra vagy annyira összetett, hogy nem is tudod, hol kezdjed. Ilyenkor sokat, nagyon sokat segít a sikertelen lombikozást követő érzelmi támogatáson túl az, ha belenézel a meddőséged lelki okainak bugyraiba!
Gyere terápiába, és engedd, hogy segíthessek!

Egy viszonylag hosszú cikk végére érkeztél, amiben a 2. LOMBIK TÖRVÉNYT, a családi örökséget és annak benned élő lehetőségeit mutattam be.
Még három ilyen cikkem lesz.
A következő a saját életutad elfogadásáról fog szólni!

Az első LOMBIK TÖRVÉNY témáját, a “Fogadd el a természet rendjét!” pedig itt tudod elolvasni: katt ide

Jelentkezz be hozzám terápiára az alábbi űrlap segítségével!

5 + 9 =