Gyetvai Viki családterapeuta-jelölt és mentálhigiénés szakember vagyok. Kimondottan a funkcionális meddőség lelki okaira és a lombikkezeléssel kapcsolatos lelki és párkapcsolati problémák kezelésére specializálódtam.

Az elmúlt évek alatt azt tapasztaltam, hogy négy fő terület köré rendeződnek a lombik beavatkozásokat kísérő problémák:

  1. Sikertelenség – veszteség élményének elutasítsa, elnyomása
  2. Teljesítménykontroll és kudarckerülés
  3. Nincs magyarázat a történésekre
  4. Vég nélküli várakozás

Teljesítménykontroll és a veszteség elutasítása lombik idején

A sikertelenség érzése nem csupán a lombikprogram eredménytelenségekor jelenik meg. Már akkor elkezdődik a veszteségek halmozódása, mikor a pár vágyni kezd rá, hogy gyermeke legyen, de a hónapról hónapra jelentkező menstruáció keresztülhúzza terveiket.

Jelenleg a teljesítéménykontroll és a kiválóságok világát éljük. Sokan úgy mennek a családalapítás kapuja felé, hogy kész tervük van, méghozzá napra pontosan előre tervezett: pl. kiszámolják a párok, hogy pontosan melyik ciklus, melyik napja a legoptimálisabb arra, hogy megfoganjon a magzat. Mindezt teszik azért, hogy az 1-5-10 éves terveikhez maximálisan passzoljon a kicsi élet érkezése.

Sokszor ez azt jelenti, hogy egyetlen napra teszik fel a jövőjük alakulását úgy, hogy nem készülnek fel előre a lehetséges változókra (pl. arra, hogy a természet egyszerűen nem kontrollálható ily módon). Ami működik a korunkat színező projektszemléletben, az nem működik a házaséletben.

Eddigi munkám során igen csekély volt azon nők vagy párok száma, akik megengedték maguknak, hogy a “Mi van, ha nem sikerül?” kérdésre is legyen valamilyen válaszuk. Ha ezt én feltettem (márpedig ezzel foglalkozni kell, mert a kidolgozott válaszokban személyiséget védő erőforrások bújnak meg), akkor a lombikkezelések esetleges vég nélkülisége sokkal jobban bírható.

Nem igaz, hogy azért sikertelen a lombik, mert beengedjük a félelemteli aggodalmas érzéseinket, így nem kell attól tartani, hogyha erről beszélgetnek a párok, akkor ez akadályozza kicsi gyermekük esetleges megfoganását.

Régen az volt a kritérium egy lombikkezelés elkezdéséhez, hogy ezt előzze meg fél év ill. egy év (kortól függően) sikertelen természetes fogantatás.

Mára “kiokosodtak” a párok. Megteszik, hogy egy hónapnyi eredménytelen próbálkozás után keresik fel a szakembert, akinek fél év sikertelenséget mondanak, és így elkezdődik a procedúra.

Nagyon nehezen fogadják el a párok, hogy ezzel a hajszoltsággal önmaguk ellen dolgoznak. Így lehetetlen érzelmileg benne maradni az élményeikben. Ez óriási kockázattal jár, hiszen az életünk élményekből épül fel. Ahhoz, hogy ezekben megtaláljuk életünk értelmét és a nyugalmat adó biztonságérzetet, az utunkat e földön, kell az életünk eseményeiben megjelenő érzéseink átélése, feldolgozása. Ekkora rohamtempóban nincs esélye, hogy az 1-2-5-25 sikertelen lombikkezelés veszteségének feldolgozása, az események megértése elkezdődjön.

A lombik veszteségének gyászmunkája speciális terület

Egy időben minimum két mentális esemény történik: “elvesztettem a kicsi embriómat és készülök egy új beültetésre”. Ha időt hagyna magának a pár a kettő között, akkor nem csúszna egymásra a két réteg. Lombikozásnál azonban az időből van sokszor a legkevesebb, ami részben érthető is. 35 év felett rohamosan csökken a sikerességi mutató, 40 év fölött még inkább. Így verseny indul a természet rendje ellen, amit messzemenőkig nehezít, hogy nincs magyarázat arra, hogy miért nem sikerül valakinél a terhesség elindítása vagy a pár hetes magzat megtartása.

Vannak erre próbálkozások, és egy-egy kutatás mutat biztató jeleket, de tény: a beültetésig látják az orvosok, biológusok az eseményeket. Utána nincs rálátás a történésekre. Nem tudni, hogy mi miatt nem lesz pozitív a teszt, vagy miért áll meg viszonylag hamar a magzati élet. Van továbbá egy tévhit: csak a nő lehet a magyarázata a sikertelenségnek, hiszen a beágyazódást az ő méhe biztosítja.

Ez így nem igaz!
Ahhoz, hogy sikeres legyen egy beültetés és egészséges gyermek szülessen a terhességből kell a férfi spermiuma, a nő petesejtje, a belőlük születő embrió, és az optimálisra felkészült méhnyálkahártya befogadása. Ez annyi változót és lehetséges kimenetet hordoz magában, hogy tévhit csak a nőt hibáztatni a sikertelenség kudarca miatt! Az egész rendszer felelős mindezért, amiben ott van a pár teljes testével lelkével, és ott vannak az orvosi oldal képviselői is.

Munkámban az is fontos, hogy letegyék a nők és a párok az önostorozó sokszor önbüntető gondolataikat, cselekedeteiket. El kell fogadniuk, hogy vannak események az életünkben, amire nincs magyarázat, így nincs benne megnyugvást hozó válasz sem.

Ez egy újabb rétege a veszteségeknek. Az előbb arról beszéltem, hogy attól válik valami kibírhatóvá hogy van érzelmi kapcsolatunk életünk történéseivel azaz a hogylétünkre van belőlünk megformálódó magyarázat. Ez adja a létezésünk értelmét. Az, hogy nem kap a pár egy racionális magyarázatot, elbizonytalanítja őket és ez romboló dühöt generálhat. Ahhoz, hogy itt lehessen erőforrást találni, meg kell tanulni elfogadni, hogy a természetben rend van, aminek sok-sok rétegét nem is sejtjük. Alázattal kell fordulnunk a történések felé, tehát ÖNAMGUNK FELÉ IS, még akkor is ha ez szembe megy a teljesítményközpontú és kudarckerülő működésünkkel. Amennyiben ezt az alázatot megéljük, elfogadhatóbbá válnak a terheink is és elfogadóbbá válunk saját magunkkal, döntéseinkkel ill. érzelmi következményeikkel szemben is. Olyan stabil erő van ebben, amibe lehet kapaszkodni, és a világgal szembe lehet nézni általa.

Az utolsó fő problématerület a várakozás kérdése

Ahhoz, hogy a lombikprotokoll elkezdődjön kivizsgálásokra van szükség. Ez több hónapnyi időt vesz el, ami egyre jobban mélyítheti a csüggedés és sürgetettség érzését. Ha minden rendben, kezdődhet a mutatvány, de ha csak egy kicsi érték is eltér, a lombikot megelőzi a beavatkozások zöme. Újabb várakozás kezdődik, amiben a remény azonban újult erővel születik meg: “De jó! Van magyarázat, hogy eddig miért nem jött össze!”

Sajnos azt már kevesen kérdezik meg önmaguktól, hogy vajon ebbe az állapotba hogyan jutott el az érintett fél, azaz mitől is lett valaki meddő? Pedig itt is sok buktató lapul meg, de ez egy másik területnek, a meddőség lelki okainak kérdéskörét feszegeti.

Ha elkezdődik a stimulálás, akkor jön a várakozásban megszülető újabb aggodalmak sokasága: lesz-e elég tüsző, ami megérik? Vajon ezekből hány db petesejt szívható le? Mennyi termékenyül meg? Mennyi éli meg a 3-5 napot? Mennyi fejlődik beültethető állapotba? Mennyi fagyasztható le? Beültetés után vajon a terhesség elindul-e?

Talán ezen a ponton érthető, hogy mitől lesz könnyen teljesítményhajsza a lombikból. Az egész folyamat e körül zajlik: hányadik nap van éppen, és miből mennyi van? Arról azonban kevés szó esik, hogyan lehet ezt a stresszel teli várakozást érzelmileg kibírni, méghozzá úgy, hogy a párok inkább elszenvedői a folyamatnak, s nem részt vevői. Érthető módon ugyan, de mégsem a saját vágyaikat és döntésüket követik, hanem az orvosi team utasításait követik. Itt sokszor van szétcsúszás a felek között. Ha a pár érzelmei megjelennek, akár mert fájdalmat, zavart, szégyent élnek meg valamely beavatkozás közben, s ez láthatóvá válik vagy hallhatóvá teszik, akkor sok esetben riogató letiltást kapnak: “Nem szabad sírni, félni! Tessék pozitívan hozzá állni, mert nem lesz jó hatással a folyamatra, ha itt pityereg!”

Nos, ez a világ legnagyobb hüyesége! Épp az lesz egészségvédő (mind lelkileg és mind testileg) ha ebben a vég nélküli stresszben, ebben a frusztráló várakozásban lehet az érzéseket megélni, kimutatni. Az lenne a legnagyobb segítség, és a legnagyobb biztonságot adó élmény a  párnak, ha melléjük ülne a beavatkozást végző személyzet, és megengedné a “bármi” érzés megélését!

Ma ettől messze vagyunk, sőt mivel az érzések elfojtódnak, leválasztódnak, így a lombikkezelés beavatkozásai traumatizáló hatásúak is lehetnek. Az akut stresszre nem kapnak enyhülést adó vigaszt, segítséget, így ezek kontrollálatlanul lebegve hatnak a párra. Minél több ilyen eseményen mennek át érzelmi feldolgozás nélkül, annál több krízist tapasztalnak. Ez a szorongások és a különböző stressz-szindrómák melegágya, és innen ez egy újabb rétege a problémakörnek. Eddig a meddőség lelki okait és a lombikozás érzelmileg megterhelő voltát elemeztük. Ezen a ponton azonban érdemes a fókuszt átfordítani: a lombikozás lehet traumatizáló hatású, ami ha nem kapja meg a szakszerű terápiával kísért érzelmi támogatást, akkor a jövőben egészségromboló és kapcsolatokat terhelő eseménnyé alakul. Pedig van segítség!

Jelentkezz be hozzám terápiára az alábbi űrlap segítségével!

4 + 9 =

Kérd további blogbejegyzéseimet, leveleimet!

Pin It on Pinterest