Kedves Crystal!

Köszönöm, hogy megtisztel bizalmával!

Ha jól értem az elmúlt 12 éve arról szólt, hogy egy másik, független embert próbált átalakítani olyanná, amilyen Önnek megfelelne. Nos, ez nem fog menni, és nem is tudok ehhez tanácsot adni, hiszen minden ember csak akkor képes a változásra, ha ezt önszántából, belsőből vezérelve teszi.
Az ön feladata sokkal inkább az lenne, hogy megválaszolja:
Miért ebben a kapcsolatban él?
Mi működteti önben azt, hogy egy másik embert kontrolláljon?
Ez a működés Önnek ismerős-e korábbról?
A párkapcsolatában előforduló konfliktusok vajon ismétlődőek-e?
Önnek milyen a szexualitáshoz fűződő viszonya?
Hogyan tudná felszabadultabban élni azt életét úgy, hogy közben nem helyezi a fókuszt a másikra?
Önnek mi okoz örömet, ami nem a másikkal kapcsolatos?

A párja gondjaiért ő felel.
Az ő gondjait vagy a párkapcsolati krízisének kérdéseit csak ő tudja feltenni és azok válaszéért is ő felel, ezthagyja meg neki!

Kívánom, hogy legyen békésebb és örömtelibb a párkapcsolata, üdv: Viki

Magánéleti problémával kapcsolatban fordulok Önhöz. 35 éves nő vagyok, párom 34. 12 éve ismerjük egymást. Amikor megismerkedtünk ő nagyon tapasztalatlan volt a párkapcsolat terén. A kapcsolatunk legelején kötött megállapodásaink a mai napig nem működnek. Rengeteget próbáltam vele beszélni erről, de úgy érzem szinte ugyanazt a köröket futjuk. Nekem egy párkapcsolat a bizalom, hűség, őszinteség, jóban-rosszban… Páromnak közös ismertségünk alatt meghalt az egész családja, ráadásul kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg, nagyon ritka fajta izomsorvadásban szenved, ami szemmel is látható rajta. Nagyon rossz családi körülmények között nőtt fel, egyáltalán nem mondható, hogy kiegyensúlyozott családban. Rengeteg heget hordoz a lelke miattuk. Szégyenében még a vezetéknevét is megváltoztatta. Önértékelési problémákkal és depresszióval küzd. Hiába próbáltam utat mutatni neki a lelki gyógyuláshoz, próbáltam felsegíteni, sajnos kevésnek bizonyultam ehhez a feladathoz. Biztatásomra leérettségizett, majd közgazdász végzettséget szerzet az egyik főiskolán. Nekem is van 2 diplomám. Egymást segítve úgy véltem közösen minden probléma megoldható. Mindig azt kértem tőle, hogy bármi történjék is, legyen őszinte, beszéljük meg, hisz csak így találunk megoldást. Sajnos az intim életünk sohasem volt kifejezetten jó, a körülmények és az élethelyzetek rengeteget rontottak az amúgy is félévente eltöltött intim órákon. Ráadásul kiderült, hogy más igényeink vannak, nem egyeznek az erkölcsi normáink teljesen, mások a határaink és a közös boldogulásért is különböző hangsúllyal állunk. Habár az évek alatt folyamatosan beszélgettünk a dolgokról, kiderült, hogy valójában máshogy gondolta, mint ahogyan mondta. Hogy a tárgyra térjek, párom a családjától nem egészséges normát látott intimitás terén, valamint megaláztatásban is részesítették. Ezek véleményem szerint elképesztő sebeket okozhattak neki. Javaslatomra voltunk már pszichológusnál is, de azt tanácsolták, hogy menjen el egy olyan szakrendelésre, ahol hasonló problémákkal küzdő emberekkel beszélgethet, valamint, hogy több irányból kellene szakember segítségét kérni. Itt meg is állt a dolog, mert a pszichológus azt mondta, hogy amúgy nincs elveszve, nem súlyos a probléma. De a problémák nem lettek kezelve, itt megtorpant a dolog. Párom azt mondja tisztában van azzal, hogy depressziós, és kapálózást azt én is látok tőle, de ennyi. Próbálja akarni. Neki az intimitás szinte egyenlő a feszültséglevezetéssel. 15 évig sportoló volt. Sérülések miatt abba kellett hagynia épp amikor megismert engem. Gyerekkorától kezdve a szexualitást egymagával gyakorolja a pornó segítségét hívva ehhez. EZ mellettem a következőképp zajlott: kapcsolatunk elején amikor ez kiderült kértem, hogy a szexet ne csupán feszültséglevezetésre használja, mert nem akarok ennek egyik tárgya/eszköze lenni, a közösen megélt intimitás sokkal nagyobb örömöket tud okozni. Ráadásul a korai magömlés is nagy probléma volt, amin az ő szokásai csak rontottak. Megbeszéltük a dolgokat, azt mondta rendben közös érdekért mindent. Az első 3 évünk távkapcsolatban zajlott, ami igencsak megnehezítette a dolgokat. 6 év után összeköltöztünk végre, azt gondoltunk eljött a mi időnk, de valahogy a korai magömlés problémája semmit sem változott és valahogy mindig csak görcsösen és egyre ingerültebben viselkedett e téren. Már odáig jutott a dolog, hogy mellettem- szó szerint mellettem a vonaton, mertón stb. elkezdett más lányokat nézegetni, szemezgetni. A munkahelyén félreérthető kapcsolatba keveredett egy másik lánnyal. Sejtettem, hogy valami nagyon nincsen rendben. Megkérdeztem szeret-e még, és hogy van-e értelme folytatni részéről a kapcsolatunkat. Azt mondta neki csak én kellek. Közel 9 év után kiderült, hogy nem tudott leállni a saját feszültségének a régi berögzött levezetéséről sem, maradt a pornó és a szexet ugyanúgy a feszültség levezetésére használta- velem is. Akkor ezt újra megbeszéltük, hogy adjon nekünk is esélyt. Ezután csak én voltam, viszont én olyan bizalom- és remény vesztett és csalódott, hogy már nekem nem volt kedvem az egészhez. Nemsokkal később elköltöztünk ápolni a beteg nagymamáját. Az ottani körülmények között nem sok esélyünk volt egymásra. Én vigyáztam a nagymamájára éjjel-nappal, ő pedig készült az államvizsgára és dolgozott mellette amíg a munkahelye tolerálta a főiskolát. Ekkor ismét mély zuhanás. Fél év esett ki munka nélkül. Elképesztő nehéz volt… Nagymama, aki mindent megtett, hogy a lehető legrosszabb legyen a közös életünk és ennek még hangot is adott- idén tavasszal meghalt, de a magánéletünk semmit sem változott. Én küzdöttem a bizalmatlansággal ő a depressziójával. Nemrég újra észrevettem, hogy ha nem történik olyan mélységű intimitás kettőnk közt, amit elvár, akkor egyre ingerültebben viselkedik.Kértem legyen türelemmel, oldjuk fel együtt a gátakat. A 35. születésnapomon kiderült számomra a számítógép által- ismét szentül tagadta-, hogy összesen 1 évig bírta, aztán depis lett és újra a régi nóta, bár jóval ritkábban. Katasztrófaként éljük meg mind a ketten az egészet. Nagyon vágyunk a másikra, de nekem nem megy úgy, hogy tudom a párom a szexet csak feszültséglevezetésre használja velem is, ráadásul ehhez monitoron keresztül számára kívánatos hölgyeket is bevon a saját intim szférájába. Bennem valami megszakadt. Nekem a párkapcsolat minden része 2 személyről szól. Tudta, hogy én konzervatív vagyok e téren és ha pornó az igénye mellettem a vágyai beteljesedésére azt megcsalásként élem meg. Én ezt a legelején már elmondtam neki. Bármilyen nehézség volt az életében (anyukája halála, apja utcára tette, gyógyíthatatlan ráadásul örökletes betegsége kiderülése, munkanélküliség…) mindig mellette álltam. Most teljesen hitevesztettnek, becsapottnak, megalázottnak és kihasználtnak érzem magamat. Én a szexet félre tudtam tenni bizonyos életszakaszunkban, ha a helyzet így kívánta. Ő nem. Hiába adtam tanácsot, hogy újra kezdjen valamit sportolni, ha bármit megfogadott az csak ideig óráig ment. Hogyan lehetne a szexhez való viszonyán változtatni? Neki ez a legfontosabb. Bár ismét azt mondja, hogy mindenképp megpróbál most már gyökeres szemlélet és teljes életmódváltást. Megjegyezném, most kezdtük volna az igazi közös életet. Most lett saját lakásunk, van munkája, idén őszre-télre gondoltuk, hogy megpróbáljuk a babát összehozni. Miután ismét lebukott- ránk soha nem jellemző módon- elmentünk egy bárba koktélozni, mert úgy éreztem muszáj azonnal oldani ezt a dolgot valamivel. A koktélozás végeredménye egy közösen soha át nem élt gyönyörrel teli hajnal. Nem hittük volna soha, hogy valaha, főleg 12 év távlatában együtt megélünk ilyet. Ő reményekkel teli, én kétségbeesett. Mert ugyan végre megtörtént a tökéletes érzelmekkel átitatott együttlét, de végül is az alkohol volt előtte a feszültségoldó szer. Mégsem ihatunk öröké annyit…, ráadásul betegségből adódóan egyikük sem ihatna alkoholt. Vajon gyógyíthatók-e a sebek. Van esélye a felállásra? A pornó és saját magának való örömszerzés valamiféle pótszer, esetleg függőség részéről? Ki lehet végleg szállni ebből az ördögi körből, vagy mindig is ott lesz a visszaesés lehetősége? Válaszát előre is köszönöm/jük! Tisztelettel: Crystal

Kedves Levélíró!

Érdekes, amit ír.
Egyrészt igaz, hogy a másik érzéseiért nem felelünk, de részt veszünk azok megjelenésében. Így ez értelmezhető, hogy mi miért jön létre bennünk és a másikban.

Másrészt, ha egy terapeutában nem tud megbízni, akkor annak van valamilyen belső érzelmi gátja. Ez jöhet Önből, de jöhet a segítőből is.

Ha önből jön, akkor valamilyen nagyon fontos kapcsolata a múltban ezt eljátszotta, így azt tanulta meg, hogy bízni veszélyes, mert fájdalommal jár. Ezért, mint egy csapot, elzárja. A terápiában biztosan felszínre jön azonnal, hiszen vadidegen vagyok az Ön számára, amiben normális, hogy tartózkodik tőlem. Ha ez nem oldódik az 1-2 alkalommal, akkor gátolni fogja a közös munkát, hiszen nem tud bele ereszkedni ebbe az érzelmi bizalmi helyzetbe, mert ott a félelem köztünk.
Ha ezt be tudja hozni, át tudjuk dolgozni! Újra lehet építeni minden kapcsolat alapját a bizalmat.

Ám ha olyan személyes gondot visz be terápiába, ami a terapeutában nincs rendben, vagyis, amivel neki még dolga lenne, és meg kellene dolgozza magában, de ezt ő nem teszi meg, akkor nem fog tudni önnek segíteni. Egyszerűen kikerüli, meghagyja ezt a problémát. Olyan mintha egy seb gennyesedne a lábán, és az orvos azt úgy hagyja. közben tudja, be kellene metszenie, ki kellene fertőtlenítenie. mivel ez fájna a beteg testrésznek, de az orvos ezt nem bírja el. Ezt a lelki fájdalmat kerüli el a segítő önmagában, így a kliensét sem tudja végig kísérni azon az úton, ahol ezzel a lelki fájdalommal, nehéz érzésekkel megküzdhetne. Így ott marad Önben a sérülés, és nem tud egy érettebb szinten létezni.

A segítő abban különbözik, egy nem segítőtől, hogy mindezt hosszú éveken át tanulja. Egyrészt a tudományt, másrészt az ÖNISMERET számára egy életen át tartó folyamatát. Tehát nem egy 50 órás valamibe beül, és kész van, hanem mindvégig míg emberekkel dolgozik, folyamatosan magán is dolgozik. Jár szupervízíóba, egyéni vagy csoportos önismereti terápiába….

Hozzáteszem az az igazi jó terapeuta, aki a kliense „nem bizalmát” észre veszi, és feltárja önmaga előtt, hogy ez kiről – miről szólhat. S mivel ezt látja, tud úgy működni, hogy hozzásegítse a másikat ennek megdolgozásában.

Mosolygós szép napot, üdv: VIki