Önismeretben gazdag, üde szép napot Neked!

Az endometriózisról írtam már bejegyzést, most hosszabban időznék e téma fölött, mert ismét találtam egy cikket, sőt nem csak találtam, hanem az elmúlt napokban egyfolytában ebbe botlom:

http://www.nlcafe.hu/noklapja/20140306/endometriozis-meddoseget-is-okozhat/

Őszinte leszek: MEGRÉMÍT, hogy még mindig NEM ÍRNAK arról, mekkora LELKI GUBANC is áll az endometriózis mögött, pedig….

Személyes vallomással kezdem:

Egyszer réges-régen (nem a messzi galaxisban), 12-13 éves voltam. Mint minden lány vártam a menstruációt, hiszen ez a nagylányság első bizonyítéka.

Annak rendje és módja szerint egy nyári délelőttön be is köszöntött ÉLETEM LEGNEHEZEBB napja.

Azt a fájdalmat, amit akkor megéltem, soha nem felejtem el. Kemény kiscsaj voltam, afféle vagány bandázós, kicsit bunyózós. Nos, a fiúk ritkán tudtak földhöz vágni, többször győztem le én őket, ám életem első piros betűs napja, teljesen padlóra döntött.

A falat és a padlót vakartam, görcsben állt a testem, hányingerem volt, remegtem, fáztam, izzadtam, és mindemellett rettenetesen megrémültem. Olyan érzés volt a méhem közepén, mintha egy hatalmas, forró, éles és tüzes kést döftek volna belém….

A helyzetet fokozta, hogy épp a nagymamámnál nyaraltunk, és esélye sem volt arra, hogy segítsen nekem, épp oly értetlenül állt ezelőtt a helyzet előtt, mint a szüleim (akik ráadásul épp váltak). Zűr zűr hátán…

Kemény fájdalmakkal teli hónapok, évek következtek. Orvostól orvosig jártam, értetlenül álltak az egész előtt. Ekkora diagnosztika még nem állt a nőgyógyászati betegségek kivizsgálása mögött, mint napjainkban (ugyebár ez több, mint 20 éve történt…).

Lassan kezdte egy-egy nőgyógyász orvos felismerni, hogy mi történik a testemben minden egyes ciklus idején, és ebből feltételezték az endometrózis betegségét. Igen ám, de abban az időben úgy tartották, hogy ilyen fiatalon az endometriózis nem diagnosztizálható. Így nem a terápiát kezdték meg, hanem annak latolgatását, hogy mennyi a betegség esélye egy 16-17 éves lánynál.

Lassan eljutottam az akkori nagy professzorok egyikéhez, aki kimondta, hogy az endometriózis állhat a tüneteim mögött. Ekkor már a menstruáció első napján az Algopyrin gyógyszert injekció formájában megittam, és mellé 8-10 No-spa gyógyszert vettem be.

A Nagy Nevű Prof. Doki terápiaként először durva hormontartalmú gyógyszert adott az endometriózisra, amitől a testem “kissé” férfias szőrborítást kapott, ám a betegség nem múlt, stagnált, és persze kínzott.

Jött a műtét ötlete, ami egy endoszkópos feltérképezést jelentett volna. Betekintést a hasüregbe, hogy lássák, hol és merre tapadtak le az endometriózis következményeként a méhnyálkahártya darabjai. Legbetegebb a jobb petefészkem volt, aminek ultrahangos feltérképezése nem sok jót mutatott, nagyjából “halálra volt ítélve”. A Nagy Prof. Dokihoz volt egy naiv és nagyon csendes kérdésem, amiért a mai napig áldom az eszem:

műtét_endometriozis_meddőség_ne_tedd“Doktor úr! Felébreszt megkérdezni, hogy hozzájárulok-e bármilyen szervem kiműtéséhez?”

A válasz mellbeütős volt:

“Nincs nekem arra időm, hogy kétszer álljak a műtőbe önért, el tudom dönteni, mit kell kivenni és mit nem!”

Az állam leesett, a szívem ezerrel kalapált, és egyszerűen nem értettem, hogyan lehet az, hogy nem dönthetek a magam teste fölött. 18 alig voltam, és azon gondolkodtam, ha elvesztem a petefészkem, a méhem, a testem kis darabjait, akkor hogyan lesznek saját gyermekeim? Egyáltalán hogyan leszek IGAZI NŐ?

Nagy levegőt vettem, elköszöntem az orvostól, a műtétet nem vállaltam, és belekezdtem a saját életem járásába. Egyszerűen ráléptem arra az útra, amiről azóta se léptem félre:

ÖNISMERETI terápiába kezdtem, és megkerestem a lelki okait annak, hogy mitől vagyok ennyire “beteg”, mi a frászért küzdök az endometriózissal, mi lehet a tüneteim mögött?

Hogy mit találtam még nem tudom leírni. Szörnyű csomagokat, lelki terheket, amiknek a közlését, leírását már tervezem (fejben meg van), de lelkileg még tudom, hogy nem állok készen rá. Kisebb csoportokban, önismereti tréningeket bátran vállalom már őket, de így a nagy nyilvánosság előtt még nincs erőm hozzá.

Egy biztos: teljesen meggyógyultam, és a Nagy Prof. által halálra ítélt jobb petefészkemből 3 gyermekem született (ezt onnan tudom, hogy elég korán mentem ultrahangos vizsgálatra, amiből jól kilehetett venni, merre jártak a pöttöm embrióim).

Nem tettem mást, mint hittem egy önismereti útban, amiben megtaláltam, hogy akár hálás is lehetek minden egyes elrontott életszakaszomért, amit a körülöttem élő felnőttek szúrtak el, de nagyon. Hogy miért? MERT EZEKNEK (és ebben nagy a része az endometriózisnak) KÖSZÖNHETEM a terápiás SZAKMÁMAT, azt a tevékenységet, melyben annyi sok nőnek és férfinak már segítségére voltam betegségei, lelki gubancai, terhei megoldásában!

Azt viszont megengedem magamnak, hogy a saját önismereti és terápiás tevékenységem, azaz mások önismereti útjának kísérése közben talált terheket egy csokorba szedjem, és átadjam Neked. Teszem ezt azért, hogy tudd, NEM CSAK TESTI A BAJOD, HANEM A LELKED IS VÉRZIK MINDEN HÓNAPBAN A CIKLUSOD LÜKTETÉSÉVEL EGYÜTT!

Fogd ezt fel úgy, mintha sírna a méhed, a petefészked, az egész nőiséged!

Buzdítlak rá, hogy vállald a saját utad, vállald az önvizsgálatodat, az önismereted tágítását, hiszen ha TE NEM ÖLELED ÁT BETEG TESTED, akkor hidd el, más se fogja!

Jöjjön akkor az endometriózis lelki okainak gyűjteménye, azaz, hogy sokszor mik is találhatók a háttérben:

  • Endometriózis lelki okai, meddőség megoldása, gyógyulásnehéz helyzetekkel teli gyerekkor (éretlen szülők, alkoholizmus, elmagányosodás)
  • érzelmekben üres család (nincs beszélgetés, vagy ha van, akkor csak a felületet karcolja)
  • visszaélés a gyermeki helyzettel: abúzus, nemi erőszak (amit legtöbbször valamely családtag követ el!)
  • könyörtelen, szigorú, érzelemmentes anya (követelményeket támaszt, de érzelmileg nem elérhető)
  • elhanyagoló anya (se követelmény, se érzelem = teljesen magára hagyja gyermekét)
  • elhagyó anya, aki a családjától elfordul
  • szülők válása, érzelmileg elvesztődik valamelyik fél
  • generációkon átívelő, ismétlődő női gondok, félelmek
  • labilis személyiség, aki nem mer felnőni, fél az önállóságtól

Őszintén kívánom, hogy csak egy kicsit légy hálás a betegségednek, az endometriózisnak, hiszen megmutatja merre indulj el, merre keresd a problémáid gyökerét! Vedd észre, hogy a TESTED ÜZEN NEKED, beszélgetni, önismerkedni hív Téged!

Igen, Benned, a Te Lelkedben is van valami el nem intézett probléma, ami addig fog Téged kínozni, amíg nem vállalod be ennek a munkának fáradalmait!

Mert nem csak meddőséget okoz ez a gond. Sajnos sokkal többet rombol, hiszen egész életed minőségét rombolja minden egyes endometriózis a testedben. Lehet természetes úton is, szelíd fogantatással túljutni a meddőség csapdáján, ám én tudom, hogy nem csak a teherbeesést zavarja ez a betegség. Így ne azt várd, hogy magától elmúlik, mert nem fog! Az első lépést neked kell megtenned Önmagad felé!

 

Tetszett a cikk?
Biztos van olyan nőtársad, akinek ugyanez a problémája, akár évek óta küzd az endometriózis betegségével. Ha segítenél neki, küldd ezt a cikket el, tudom, hogy jó teszel Vele!

Azért, hogy ezt minél többen tudják, lájkold, küldd tovább, amit külön KÖSZÖNÖK!

feliartkozó csík képHa érdekelnek cikkeim, írásaim, itt kérheted őket, vagy kattints a képre, hogy feliratkozz!

 

NE CSAK A SZIKÉBEN HIGGYETEK!

Van egyéb út is számotokra, ölelés: Viki, a Lélektündér

Gyetvai Viki, meddőség, szexproblémák, párkapcsolati krízis

 

endometriózis endometriózis endometriózis endometriózis endometriózis endometriózis endometriózis endometriózis