fbpx

Önvallomás

Ez a születésnapi kavalkád 1 hete kezdődött. Vagyis nem. Úgy 6-8 éve. Megfogadtam anno ugyanis, hogy nem fogok a születésnapomon dolgozni. Ezt a fogadalmam eddig elmosta az élet, ami tudjuk, hogy nagy rendező. Valahogy mindig félre toltam ezt az Önmagamnak tett ígéretemet.

Ám egy hete “Idén minden más lesz! Mégiscsak 40 leszek!” – kiáltott lelkem, és úgy intéztem, hogy ez a mai hétfőm, ez a NAGY nap, szabaddá váljon. Az összes kliensem átpakoltam keddbe, a családot gondoltam becuccolom az intézményesített gyerek kínzódákba, így ez a nap az enyém lesz, csak az enyém!

Egy hete még az egész testem bizsergett az örömtől, hogy IGEN, meg van, éljen a születés napi fogadalom. Ezt az örömöt lassan egy szorongó érzés váltotta fel: jó, nincs munka, de mi legyen helyette? Hogyan is akartam megünnepelni ennyi éven át a munkamentes nagy napot? És ekkor rájöttem, hogy nem emlékszem azokra a dolgokra, amiket minden évben soroltam magamban, hogy mi lenne, ha ma nem dolgoznék. Basszus, nagyon basszus, extra basszus! Hát mi a franc van velem? Én papolok az egészséges önszeretetről, és önérvényesítésről, de nem jut eszembe semmi, hogy mit tennék legszívesebben e napon?!

Gondoltam, uccu fantázia, eredj szabadon! Első körben megnéztem a londoni repjegyárakat oda és vissza. Egy nap LONDON! Hejj, de kívánnám! Na de akkor ne egy nap legyen, hanem 2. Sőt 3! Tehát szállás + repjegy. Ok. Ezt bírja a büdzsé, mehetünk a Zemberemmel szabadon Londonba.

Úhh, de jó, szálltak a piros buszok körül azt álmaim egyből!

Hamar jött ám a felismerés, hogy ott még pocsékabb lehet az idő. Gőzöm sincs, mit néznénk, mit élnénk meg, s ekkor már koppantak fejemben az angol fontok, s rájöttem, hogy a belépők és az eszem-iszom már nem férne bele.

Na ha nem London, akkor mi legyen?

Nagy hó esett a hegyekben, Pestnek csak a maszatos utcakép és latyakos járda maradt. Legyen egy Nagy Havas Nap ezen a Nagy Születés Napon. Mondjuk Bakonybél. Nem tudom milyen a bakonyi táj, de 60 cm hó, tuti, hogy elvarázsol. Az árak is barátságosak, bár ha hó van, annak örülnének a kölykök is, hát akkor vigyük őket is. (Azért itt már derengett, hogy a gyerekeim tuti nem szerepelnek a munkamentes születésnapi programban, no de még se lehet, hogy csak én lássak havat, jó lesz az nekik is.)

Következő felismerés: nincs elég téli ruha, síruha, meleg ruha, meleg cipő… de leginkább se téli gumi az autón, és amúgy SEMENNYI kedvem nincs ezekkel mind bajlódni, és mire lecuccolnánk mindent csak a parkolóig , ami a három napra szükséges, hogy kiabálhassuk teli lélekből: “Újjé havas hegyek!”, gyűlölnék mindent ami ezekhez a napokhoz köt.

Jó, akkor Bakonybél is dobva.

De akkor mi legyen a Nagy Napon?

Jött a péntek, és kezdett szorítani az idő is meg a Zember is: “Édesem! kitaláltad mi legyen a nagy nap programja?” NEEEM! Nem tudom, de beleőrülök, hogy abból a bizsergető, lelkesítő érzésből ekkora feszkó van…. Kb. ez ment estig, amikor is egy szeptemberi eskümet azért megtartottam: manikűrös-körömlakkozós közös anya-lánya program a plázák gyöngyszemében. Gyönyörű lett, és jó buli volt…

Szombat: rettegés, hiszen 48 óra és felkel a 40 éves napom, de még mindig nincs meg a TERV…
Ebéd a családdal, de nem otthon, hanem a Szarvasban (na ki találja ki, hogy melyik ez az étterem?) – s hogy miért ide? Imádják a kölykök. Slussz. (Én hová is szeretek járni? Én mit is ennék? Áh, mindegy, legyen a Szarvas, azt imádják a többiek, és én is szeretem a kiszámíthatóságát ….)

Vészjel 1: középső gyerek vacogva-szenvedve kezd készülődni. Az étteremben azért rí, mert a kabátot leadjuk a ruhatárba. Enni nem eszik. Inni sem akar. Szerencsére 15 gombóc fagyi becsúszik. Most már van oka is, hogy miért vacog.

Vészjel 2: A középső estére hőemelkedéstől fetreng. Ajjaj. Mi lesz ebből?

Vészjel 3 – vasárnap: 39 a hője, s egy milifoknyit se csökken. Mindegy mi megy be gyógyszerből, a gyerek jobban fűt, mint egy bedurrantott vaskályha.

Na basszus, ez a buli még kezdés előtt megdöglött! Na, akkor holnap a Nagy Napon legyen a mama-papa kettős szárnya alatt ez a beteg gyerek. Majd csak kibírja, de a szülinap legyen igazi Nagy Nap! Óh. nem! Ők is betegek, így pedig mégse nyomjuk rájuk a kölykömet.

Akkor nincs más hátra, születésnap jegelve (gyerek fejével együtt, hogy enyhüljön a láza), és minden, ami oly rég tervben volt: “Egy Igazi Nagy Születésnap” parkolópályára megy. Csüggedt és szomorú a vasárnap este. Megszerveztem, hogy üres nap legyen. Programot nem találtam bele, de ennyi, esélyem sincs, hogy ne az anyaprogramot vigyem. Minden változatlan lesz, és kicsit sem ünnepi. Szomorú vagyok, és szomorú, és még szomorú is. Valahogy így alszom le…

A Nagy NAP Reggele

2/3 gyerek az iskolába pakolva, 1/3-ra óvatosan sandítok – mekkora a baj vele? A fél éjjelt pólócserével töltöttük, mert mindet teleizzadta.
Nyomkodom reggel a hóna alá a lázmérőt: 35,6. Egy picit se több. Na akkor ennyit a lázról és a betegségről.

“Hogyan tovább 40?” – kérdem magamtól. Mi fér bele ebbe a kifacsart napba? A franc se tudja! Utálom már az egészet!

Zuhanyzás, az jó lesz, és tuti, hogy belefér! Hátha felébreszt, megmozdít valamit bennem! S igen! Közben kezd derengeni, de jó lenne masszíroztatni, fáradt vagyok, mint egy kihajtott teve. Hopp! Ez tuti benne volt az eddigi szülinapos álmaimban!
Szárítom a hajam, nézem az arcom a tükörben. Te jó ég, kéne egy jó kis szépítős-fiatalítós kozmetika! ÉLJEN! Ez is bennem volt eddig minden évben a Nagy Nap Terveiben…
… és innentől fogva kezd össze állni, hogy mikre vágytam ennyi éven át.

Homlokomra is csaptam: hogy a frászba tudtam volna ezt 1 héttel ezelőtt megmondani? Hiszen a nagy nap MA VAN. Azt megélni csak ma tudom, újra megtalálni magamban a sokféle vágyat, álmot, csak ma lehet ennyire átéléssel…

Jó, mindezt mára nem szerveztem meg, de legalább megtaláltam, hogy mikkel tölteném ki a napomat. Igaz, ma elmaradt. Helyette lett egy ebéd a svéd bútorosnál, mert ott isteni a lazac sütve párolt zöldségen landoltatva, meg a gyerek is élvezi az északi népek gyerekszeretetét. Délután a másik kettő is kapott tortás – kávézós pillanatot.

Mi?
Hogy London elmaradt, és helyette csak a kép maradt? Nem baj! Leszek én még 50 is! S most, hogy mindezt leírtam, majd visszaolvasom, mit is ígértem magamnak a Nagy Napra…

40

 

Köszönöm a köszöntéseket Nektek!

Képzeletbeli Nagy Ölelés: Viki

Gyetvai Viki coach terapeuta