Halihó!
Gyetvai Viki vagyok.
Sikertelen lombikkezelésen átesett hölgyeket és/vagy párokat támogatok egyéni, illetve párterápiás formában.
Most egy cikksorozat első részét fogod olvasni, mert úgy érzem nagy a baj a lelkedben, ha a körülötted élők üres frázisokkal próbálnak a sikertelen lombik után segíteni.

Nem azzal van baj, amit mondanak vagy javasolnak, hanem azzal, hogy nincs is kibontva, mi lehet a valódi tartalma egy-egy ilyen segítői üzenetnek, amit neked címeznek.
Cikkeimmel ebben segítek most, hogy megértsd Önmagad és tested működését, és legyen egy belső erőforrásod, amiből erőt meríthetsz ebben a nehéz, küzdelemmel teli és bizonytalan lombikos időszakban.

Biztos ismerős számodra a körülötted lévők buzdítása, amikor kiderült, hogy nem sikerült teherbe esned:

Fogadd el!

Bár segítő szándékkal mondják ezt Neked, mégis benned egy vulkán erejével robbanó dühösség kezd megformálódni ennek hallatán. Teljesen jogos az érzésed. A frusztráltság, csalódottság és tehetetlenség mentén érzett dühöd arról mesél, hogy akadályba ütköztél, és terveid, valamint céljaid elérése pillanatnyilag a lehetetlent súrolja.

Tudom, hogy mélyen van benned remény, tudom, hogy emellett mindenki biztat: “A következő lombik biztos sikerülni fog!” – mégis ez a jövőbeni ígéret most nem oldja, nem enyhíti a kudarcodat, és a rajta tomboló dühödet.

Hogyan tudnád a sikertelen lombikot elfogadni?

Minden vágyad a te apró kicsi babád születése.
Ringatnád.
Dédelgetnéd.
Ölelgetnéd.
Fürdetgetnéd.
Megetetnéd.
Vigasztalnád.
Ringatnád…

Most viszont egyetlen utad van: kibírni a kibírhatatlant.

Feldolgozni a feldolgozhatatlannak megélt hiányt: üres a méhed, ürességig fájó a lelked

Jogos a kérdésed.
Hogy lehetne ezt elfogadni?
Melyik részét?
A sikertelenséget?
A baba nem létezését?
A világvége hangulatodat?
A vívódásaidat?
A kétségeidet?
A kétségbeesésedet?

Tudom, hogy nehéz, mert a múlton rágódsz

  • vajon a felkészüléskor minden rendben volt-e?
  • vajon az orvos jó gyógyszereket adagolt-e?
  • vajon beültetés után leget pihentél-e?

Aggódsz azon is, ha túlontúl felelősnek érzed magad.
Praxisomban gyakori, hogy a beültetés utána hölgyek szinte önkívületben visznek véghez olyan dolgokat, ami utólag megmagyarázhatatlan: ablakpucolás, komódszekrény átrendezés, fürdőszoba full fertőtlenítés….
Ebben a cikkben nem fogok a lélek mély és tudattalan bugyrairól mesélni, de van ilyen, hogy észrevétlenül cselekszel. Nyilván nem akartál se magadnak sem a kicsi embriónak rosszat. Csak úgy megtörtént, és mire észbe kaptál, mit csinálsz, már hiába. Csak utólag kapsz észbe, hogy mit tettél és hatalmas rémülettel, majd önmarcangolással kísért bűntudattal küzdesz, ha nem sikerült a lombikbeültetés.

Valójában ezek a fentiek mind azt szolgálják, hogy kikerüld azt, ami felfoghatatlan

Nincs egy megfogható konkrét magyarázata a sikertelen lombikodnak

A gondolkodásunk ezt nehezen bírja ki. Kell, hogy valamibe kapaszkodj. A tények, a magyarázatok biztonságot adnak az amúgy nehezen kiismerhető világban. Emiatt, ha valamire nincs egy megfogható dolog, amibe kapaszkodni lehet, akkor szabadjára engeded a belső bizonytalanság üvöltő szörnyeit, és teremtesz egy álvalóságot.

ilyen álvalóság az, ha figyelmetlenségből neki kezdesz valami megterhelő dolognak, miközben megesküdtél rá, hogy a beültetés után zen állapotban fogsz meditáló életmódot folytatni. Ha ekkor a lombik sikertelen, meggyőződéssel kezded magad szidalmazni.
Pedig egyetlen kutatás se igazolja ezt az általad komplexen vett tényt.
Sőt!
Hány meg hány asszony végez extrémül nehéz fizikai tevékenységet, és mégis teherbe esnek, és kihordják gyermeküket. Van aki beültetés után teljesítménytúrára indul a hegyekbe, és sikerrel jár, de igen, van olyan is, aki végig piheni, végig lazít és mégse lesz pozitív a terhességi tesztje.

Nincs konkrét magyarázata a sikertelen lombikodnak

Mit tehetsz akkor, hogy ne dilizz be a végtelenített önmarcangoló gondolataidon?

Ha rám hallgatsz, nem teszel mást, mint:  megállsz egy pillanatra és elcsendesedsz.

A múlt örök és olyan, amilyen.
A jövőről lövésünk sincs.
Így marad a jelen.

Minden terhével, minden kétségével.

Előző cikkemben írtam, hogy kizárt a teljes pozitív gondolkodás, ha lombikozol, hiszen tele van bizonytalansággal az egész folyamat.
A most induló cikksorozatommal sorra szedem, melyek azok a LOMBIK TÖRVÉNYEK, amik elfogadásával segíteni tudsz szorult helyzeteden.

Ma az első ilyen törvényt olvashatod, aztán jönnek a következők. Minden cikk végén belinkelem majd a többit.
Szám szerint ÖT LOMBIK TÖRVÉNYT gyűjtöttem össze.
Érdemes tehát követned, hogy minél mélyebben beleláss Önnön lelked és tested mély bugyraiba, így erőforrásra lelsz saját magadban! Nézzük hát, íme a

Lombik törvény 1.

FOGADD EL A TERMÉSZET RENDJÉT!

A testünk nem egy különálló rendszer a világ rendjétől. Abszolút kölcsönhatásban vagyunk a természettel. Ami megtalálható egy erdei sétán, vagy egy mezei virágszedésben, az összeegyeztethető a testünk és az emberi kapcsolataink működésével is.
Sőt: a menstruációs ciklusunk harmóniában van a holdciklussal is. Azaz nem csak a közvetlen környezetünk természeti rendje, hanem a naprendszerünk működése is kapcsolódik hozzánk emberekhez.

Képzelj el egy cseresznyefát. Nincs az a módszer vagy eszköz, amivel elérhető, hogy egy márciusi-áprilisi kellemes tavasz helyett ő a decemberi-januári fagyban bontson virágokat. Ugyanígy nincs az a méh, aki januárban döngicsélne a mínusz 10 fokban és keresné a nektárt adó finom édes virágporokat. Mindketten alszanak és belül egészen elbújva a látható világtól készülnek a nagy mutatványra, ami vár rájuk egy langymeleg tavaszi napsütésben.
Mindkettő természeti lény ciklikusan és egyben cirkulárisan működik. Befolyásolja őket az évszakok rendje, és a természeti kapcsolatok csodálatos rendszere. Egyikük se tudna létezni, és életük teljes pompáját végig fejlődni a másik létezése és kitartó munkája nélkül.

Így van ez velünk, emberekkel is. Mi is csak ebben e ciklikusságban élünk. Ilyen a női ciklus, vagy a petesejt ill. az embrió életciklusa. Eleve meghatározott, hogy mely napon mi fog történni. Talán szerencsésebbek vagyunk, hogy mi nők, évente kb. 10-13 alkalommal menstruálunk, tehát ennyi esélye van a testednek babát nemzeni.  A cseresznyefa máris hátrányból indul, hiszen neki évente egyszer van lehetősége ugyanerre a  mutatványra. Ha csak kicsit is meginog a természet rendje pl. extrém hideg lesz, ha virágot bont, akkor lefagy az összes kicsi életkezdemény, és abban az évben semmilyen terményt nem tud kinevelni a cseresznyefa. Ugyanez igaz, ha óriási esők vagy szélviharok tépázzák miközben az apróbb bogaraknak vagy méhecskéknek kellene, hogy körbedöngicséljék a bódító virágillatban pompázó gyümölcsfát. Extrém időjárás esetén a fával kapcsolódó egyéb élőlények is elbuknak, és esélytelen lesz a beporzása a virágoknak, így alig lesz érett cseresznye a fákon, és persze a méhkaptár se tud ugyanolyan nagy mennyiségű mézet adni, mint jó idő esetén.

Az ember nagyon sok mindent tehet azért, hogy ez a rend és rendszer megmaradjon, de nyilván abban is felelős ha a természet felborul. Mindez a gondolat megfeleltethető a lombikozás menetére és annak a tudományára is.

Bár nagyon szeretnénk uralni a természeti rendszert sőt, az egész univerzumot, de még mindig nem ismerjük teljes valójában.
A lombikozást segítő és preferáló orvosok is csak a látható világig tudnak gondolkodni: amit a mikroszkóp és az ultrahang megmutat, azzal van kapcsolatuk. Ami ezen túl működik még ismeretlen.
Pedig rend és rendszer van benne.

Lehet elriaszt és fájdalommal jár, mégis tény: ennyi az

ESÉLYED, HOGY EGY CIKLUSBAN TEHERBE ESS

  • 15 évesen – 45-50%
  • 25 évesen 30-35%
  • 35 évesen 15-20%
  • 45 évesen 3-5%

Az orvosok és a klinikák ezt igyekeznek felülírni, miközben ez évmilliók alatt alakult ki ilyenné.
Tudom, most sokan felhorkantok, hogy mennyi minden változott akár csak az elmúlt száz évben, és míg 40 éve 20 évesen már megszülték a 2-3 gyermeket, addig ma kb. 35-ig szinte esélytelen az önálló életet elkezdeni…
Nem a társadalmi működésen lamentálok én sem, hanem egy biológiai rendszer és annak a természetbe való beágyazódását kérem, hogy vedd alapul és FOGADD EL!

Fogadd el, hogy minden egyes nappal, ami közelebb visz téged a negyvenhez, nő annak az esélye, hogy nagyobb kitartás kell ahhoz, hogy olyan petesejtek termelődjenek, amik életképesek maradnak embrióállapot után is!

Látod?
Nem azt írom, hogy fogadd el a megváltozhatatlant, a sikertelenséget, és mondj le a küzdelemről!
Épp ellenkezőleg: ÉN A KITARTÁSODAT szorgalmazom, de nem vakon ütlegelve magadat és hajszolva tested a következő lombik megterhelésébe!
És ez egy nagy bökkenő!

Szerintem ez az egyik legnagyobb kihívás az egész lombikos küzdelmedben:

Egyszerre felülírni azt, amit a természet rendje előír, és egyben annyi időt adni két lombikprotokoll között a lelkednek, amiben feldolgozhatók a sikertelen lombikjaid érzelmi következményei.

Azaz egyszerre hajszolnád magad, hogy minél gyorsabban ugord meg a kihívást és legyen meg vágyad: A KISBABA, de közben lelkileg majd beleszakadsz abba a teherbe, amit maga mögött hagy minden egyes negatív terhességi teszted.

Tudom, hogy nehéz, és tudom, hogy ijesztő.
Tudom, hogy sokszor feladnád, és tudom, hogy erőt fogsz meríteni a következő lombik küldetésedre.
Tudom, hogy elfáradtál, és tudom, hogy már most is a netet bújod, hogy keresd az igazi megoldást.
Tudom.
Érzem.
Látom.
A küzdelmedet, az aggódásaidat és a szorongássá dagadó félelmeidet.

Más is így van ezzel!
Más nők és párjaik ugyanígy szenvednek és félnek, hogy mi van, ha nem lesz soha saját sejtjeikből gyermekük?

Nincs nálam se a bölcsek köve, én sem tudok tuti receptet írni arra, hogy mit tegyél vagy mit ne, hogy sikerrel járjatok.
Én abban segítek, hogy ezt a végtelen összetett érzelmi lavinával járó időszakot kísérjem veled/veletek. Nem foglak soha üres buzdításokkal sarkallni. Sőt. Szívem szerint lassítanálak, hogy ne égj ki idő előtt, de tudom, hogy ez lehetetlen. Szinte csak időmorzsák jutnak arra, hogy megpihenj és érzelmileg feldolgozd a sikertelen lombikozást.
Mégis látom, tudom, érzem, hogy ezek a időmorzsák is csodákra képesek.
Nem azért, mert tuti gyerek a vége a munkáimnak klienseimmel, hanem mert annál nagyobb erő és segítség nem létezik, mint az, hogy a jelenben megéled, ami éppen benned van. Ha épp kedd van, akkor azt a keddet éld meg teljes lelkeddel, testeddel, gondolkodásoddal.

Kívánom, hogy ne bántsd magad a múlt miatt, és ne terheld magad a jövő vágyaival!

Próbáld megállítani az idő kerekét úgy, hogy létezz itt és most!

Ahogy ígértem folytatom a LOMBIK TÖRVÉNYEIT bemutató cikksorozatomat!
A 2. részét itt olvashatod, aminek témája: 
HOGYAN FOGADD EL A CSALÁDOD TÖRTÉNETÉT?
https://www.szimbolumterapia.com/sikertelen-lombik/hogyan-fogadd-el-ha-sikertelen-a-lombik-2-resz/
Kövess, és gyarapodj lelkileg!

Jelentkezz be hozzám terápiára az alábbi űrlap segítségével!

2 + 9 =